Horváth Iván Füles

 Füles

 

„Több szem mást-mást lát!”

/ Fodor Ákos /

 

 

 

1.

 

Füles nyúl, de mégsem az. Nyúl, mert Nyúli Gyuszinak hívják, de – valószínűleg, s ezt utólag megállapítani már nem könnyű – mégsem erről kapta a bece-, vagy gúnynevét, hanem hatalmas és még annál is jobban szétálló füle miatt. Az ilyen füleket már nem lehet hétköznapi mércével megítélni, a korai, vagyis gyermekkori barátai, még kevésbé tették így, jókat hahotáztak a füle miatt, és akkor is Füles névvel illették, amikor nem kellett volna. Szégyellték magukat amiatt, hogy barátnak neveztek egy ilyen torzszülöttet, akit annak tartottak teljesen helytelenül, aki – sokkal korábban - valóban megszületett édesanyja legnagyobb örömére, mert őt nem érdekelte a fia füleinek mérete, neki kedves volt – az amúgy valóban kedves – fiú, akárhogyan nézett ki. Füles pedig, aki eleinte örült a méretes füleinek, mert boldogan csimpaszkodhatott belé, később pedig megszokta és furcsán tekintett mindazokra, akiknek ez a testrésze – szerinte teljesen rendellenesen – normális méreteket öltött.

 

Az igazság az, hogy a gyermekek értékítéletét még nem befolyásolják a környezeti hatások, a megszokásokból eredeztethető ítéletek, a társadalmi elvárások, hogy a politikáról ne is beszéljek. Füles volt, maradt és megöregedett, mint mindenki, aki idejekorán nem hal meg. Csakhogy – és éppen erről a csakhogyról akarok mesélni – Füles fittyet hányva a kor szokásainak és elvárásainak, miszerint jobb előbb meghalni, mint később, mert akkor az államnak nem kell soká nyugdíjat fizetnie, ami – érthető okokból – mindenkit igen rosszul érint. Kivéve Fülest, aki immáron évtizedek óta élvezi a boldog nyugdíjas éveket, nem törődve azzal, mennyibe is kerül az államnak, milyen mértékben rontja a többi honpolgár közérzetét, akik joggal ítélkeznek úgy, hogy egy ilyen mihasznának, akinek eszébe sem jut a munka, már régen a temetőben lenne a helye. Itt él a többiek nyakán, rendszeresen üríti az államkasszát, és semmivel sem járul hozzá ahhoz a fennkölt feladathoz, hogy az országot fellendítse, a honpolgárokat boldogabbá tegye.

 

Füles – ennek ellenére, vagy éppen ezért – van, és még akkor is létezik, ha ennek már semmi értelme nincs. Hangot is ad ennek a nézetének, nemes egyszerűséggel azt kérdezgeti mindenkitől: miért is él még az ilyen vén F...? Azért nem írom ki az f betűt követő részt, mert - Fülessel ellentétben - én nem beszélek csúnyán. Ahhoz, hogy érthetővé váljék az immáron megöregedett Füles érzés- és gondolat-világa, vissza kell kanyarodnom a múlt évezredbe, amikor is Füles – mindenek előtt – gyermek, majd, teljesen érthető okokból először felnőtt, s csak utána lett öregember. Van akinél ez nem így bonyolódik, de azokról majd másik írásomban emlékezem meg.

 

2.

 

Tehát és mindenek előtt le kell szögeznem, méghozzá jó nagy szögekkel, nehogy feltéphető legyen: Fülest én viszonylag öreg korában ismertem meg, pontosan akkor, amikor – sajnálatos módon – én sem voltam már kimondottan tinédzser. Ez az ember életében az a korszak, amikor bátran kijelentheti: Már a puhája sem a régi! De itt nem a puhájáról akarok mesélni, mivelhogy mindketten férfiak vagyunk és ráadásul ragaszkodunk a régen bevált szokáshoz: Férfi – lehetőleg – férfivel kössön barátságot, mert ez kevesebb problémával jár, viszont, ha párkapcsolatra vágyik, akkor forduljon a szebbik nem felé, mert az a normális. Most arról sem akarok értekezni, mi normális és mi nem, de az mindenképpen normális, hogy Fülest megismertem, barátok lettünk, elbeszéléseiből megismerhettem a múltját, az életfilozófiáját, mindazt, amit a barátról, illetve a barátságról érdemes tudnia a józanul gondolkodó embereknek.

 

Fülesről röviden csak annyit, hogy egyáltalán nem átlagos ember, kissé lökött, és pontosan emiatt válhatott átlagon felülivé. Bár életútjába – látszólag – a füle sem jó, sem rossz irányba – nem szólt bele, szerintem, igenis sokat jelentett – olykor segített, olykor határozottan kárára vált -, mert ezek a lapátok valóban óriásiak, még azoknak is feltűnnek, akiket – egyébként – nem érdekelnek mások fülei. Azt már most elárulhatom, engem Füles fülei / de viccesen hangzik! /, első naptól kezdve nem érdekeltek, engem kizárólag az ragadott meg, mi van Füles füle mögött. Sok minden pozitívum lehet a másodlagos szervnek tekinthető / itt nem a fülről, hanem a fülcimpáról beszélek / fülkagyló mögött, a füleket tartó fej lehet üres, lehet gondolatokkal teli, mint ahogy az Fülesnél mindmáig megtapasztalható, tehát kimondottan tetten érhető. De akkor, mi bajom van Fülessel és főként a nagyra sikeredett füleivel, amelyek – láthatóan – őt nem zavarják, de sokakat – általában és azonban – igen. Mert az emberek már csak ilyenek. Ha valaki kicsit is más, mint a többi, hogy ne mondjam, megszokottan és elfogadottan átlagos, az kissé, vagy nagyon  gyanús, ha rosszabb, akkor kár foglalkozni vele, ha jobb, akkor irritáló, tehát ott egye meg a fene, ahol van.

 

Füles mesélte, hogy gyermekkorában - a füleinek köszönhetően - sok barátot és még több ellenséget szerzett magának. A barátok magatartása egyértelmű: nem a fülét szemlélték, hanem a mögötte lévő embert. És füles – alapjában – jó és értékes ember volt mindig, ezt az igaz barátok nagyra is értékelték. Az ellenségek magatartását szintén megérthetjük, ha filozófiai oldalról közelítjük meg a jelenséget. A szabályos, az átlagos, a szimmetrikus, a harmonikus könnyen megemészthető mindenki számára, nem okoz hascsikarást senkinek sem, akkor is elfogadható, ha semmiről sem szól, csak úgy van.

 

Füles jó munkaerő volt, a főnökei szerették, mert nemcsak ismerte, hanem be is tartotta a legfontosabb alapszabályt: mindennek van határa! Főként mindenkinek, ami még ennél is lényegesebb. Számos esetben kikérték szakmai véleményét, amikor tárgyalni mentek fontos emberek - fontos ügyekben - fontos emberekkel, de sohasem vitték magukkal Fülest, mert attól féltek, mit ne mondjak: rettegtek, a komoly tárgyalás röhögésbe csap át, amikor a tárgyaló partnerek meglátják a szél-lapátokat, és ezt követően nem tudnak koncentrálni, az amúgy – de csak néhanapján előforduló – fontos kérdésekre. Füles tehát homályban maradt, de ezt az állapotot, mondhatni kivételes lehetőséget ő nagyon szerette, mert aki nincs valahol jelen, azt kevésbé szokták / egyébként ez nem igaz, jobb, ha tőlem tudják meg / kikezdeni. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, Füles már ötvennyolc éves korában nyugdíjba ment, döntésének alapos, mondhatni megfontolt okai voltak. Többek között, de elsődlegesen éppen az, hogy időközben tök kopasz lett. Na most tessék elképzelni: sima, nem is kicsi fej, hatalmas elálló fülekkel. A röhögségesség mintapéldánya. Már akinek! De Füles volt olyan bölcs, hogy belenézett a tükörbe: Ennyi és ne tovább! - mondta magának.

 

No éppen ekkortájt szóltam bele az életébe, lehet, hogy nem kellett volna, de ennek eldöntése már nem az én dolgom. Korábban is ismertük egymást, tisztában voltam a nagy fülek mögötti értékekkel, engem nem érdekelt, hogy néz ki, engem Füles maga, teljes mivoltában és valóságában érdekelt. Arra gondoltam, ezt a nagyfülű, de sok mindenben érdekes embert én közelebbről is szeretném megismerni. Többek között, azt is szeretném megkérdezni tőle, hogyan lehet ekkora fülekkel leélni az életet. Mit tapasztalt hosszú élete során? Előnyére váltak ezek az előnytelen méretű fülek, vagy sem? Megszokható a nagy fül? Volt rá alkalom, hogy hajjal, sapkával akarta volna elrejteni az árulkodó és cseppet sem megszokott méretű kinövéseket?

 

 Lényeg a lényeg, közelebbi kapcsolatba kerültünk, rengeteget beszélgettünk már megismerkedésünk óta, nagyon megszerettem, mert igazi, nyíltszívű barát, akivel – főként borozgatás közben – minden megtárgyalható, még az is, amiben nem értünk egyet. Mert a barátság éppen erről szól: tisztelni kell a másik véleményét még akkor is, ha azt helytelennek, netán marhaságnak gondolom. Mert még az is lehetséges, hogy neki van igaza.

 

3.

 

Csak egyet nem értek, de azt végképp nem. Ha bárhol, bármikor, egyéni beszélgetések kapcsán, vagy baráti körökben fordulok meg és ez gyakran megtörténik velem, akkor mindenről és mindenkiről hajlandó vagyok beszélni, múltról, jelenről, politikáról, istenhitről, csak Fülesről nem. Szégyellem, hogy egy ilyen óriási fülcimpákkal rendelkező ember a barátom? Azt gondolom, az emberek rólam alkotnak majd torz képet, ha egy ilyen – szerintük – torz emberrel barátkozom? Miként van ez és főként, miért? Ki tudja!

/ 2023 /